Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

kerekparkolcsonzoKeresztelőt tervez a Parking Kft. a leendő budapesti kerékpárkölcsönző rendszernek. A fővárosban tervezett bérbringahálózatnak egyelőre nincs neve. Legalábbis használható.

A Fővárosi Közgyűlés 2010. március végén nyitotta meg az útat a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer (KKKR) kiépítése felé. A döntés értelmében a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Parking Kft. valósíthatja meg projektet, ami nettó 1 milliárd forintba kerül, és amit az Európai Unió 900 millió forinttal támogat.

{reklam}

A rendszer 74 dokkoló állomást foglal magában, és első körben a pesti Nagykörúton belül, néhol azért kissé túlnyúlva azon, valamint a budai rakpart mentén, közel 13 négyzetkilométeren mintegy 1000 kerékpár várja majd a régi és új bringabarátokat, az első fél órában ingyenesen.

A hálózat hivatalos neve ma még KKKR. Ezért a Parking Kft szerint mát itt az ideje átkeresztelni.

A nagy bérbringahálózatok ősanyjának, Párizsban Velib lett a neve, a velo és a libre vagy liberte szavak összevonásával a szabad bringázást hirdetve. Londonban a kevésbé költői Barclays Cycle Hire név mellett döntöttek, nyilván a pénz miatt. Montrealban a Bixit választották, ami a kerékpáros taxira utal, Bécsben Citybike, Milánóban pedig a BikeMi lett a helyi rendszer neve.

Augusztus 29-ig bárki elküldheti e-mailben az ötletét az "adjnevet@parking.hu" címre. A javaslatok közül, egy hétfős zsűri választja ki a legjobb ötöt, amelyekre szeptember 1 és 15-e között lehet szavazni. A legöbb szevazatot kapó névre keresztelik a várhatóan 2011 nyarára ezer kerékpárral és 74 dokkolóval megvalósuló rendszert.

Kapcsolódó cikkek: