Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

park_kerekparut_220x220Civil adományokból tervez tájékoztató táblákat kihelyezni a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége a Tata és Tatabánya közötti kerékpárútra.






Kétszáz és ötszáz forintos „kerékjegyeket” bocsát ki a szövetség. A befolyó pénzből olyan információs táblák kerülnének a hét kilométeres kerékpárútra, amelyek a természeti értékekre hívják fel a figyelmet. A szövetség útjelzőket is állítana, amelyek az új nyomvonalra irányítanak – mondta a szervezet elnöke szerdán. Horváthy Lóránt emlékeztetett: az Által-ér völgyében vezető út nemzetközi madárvédelmi területen keresztül halad.

{reklam}

A kerékpárút félmilliárd forintos költségét pályázaton nyerte el a két település és a köztük fekvő Vértesszőlős önkormányzata, a beruházásnak 2012 végére kell elkészülnie. A nyomvonal a tatai Öreg-tóba ömlő Által-ér völgyében húzódik. Tata 35 millió forint saját forrással járul hozzá a fejlesztéshez, mert az út egy része a város belterületén halad, és ennek megvalósításához a pályázat nem ad forrást.

A három település között jelenleg csak az 1-es úton lehet kerékpárral közlekedni, ez azonban az erős emelkedők és a jelentős forgalom miatt nem biztonságos. A főút mellett nem lehet kerékpársávot létrehozni, mert a nyomvonalon vasúti felüljáró is van. Az új kerékpárutat a felmérések szerint 2200 ember használja majd naponta.

Forrás: mti.hu