Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Gyrgyi00EUrendezvnyeiNyugat Európában az elmúlt évtizedekben több tucat különböző kerékpáros mozgalom, rendezvénysorozat indult a bringázás népszerűsítésére, illetve adott régiók kerékpáros turizmusának fellendítésére.

Gyrgyi01EUrendezvnyeiAz egyik legnevesebb a 100 hágósok klubja ( www.centcols.org ; magyar ismertető: www.gyorgyigabor.hu/club100cols.php), melyet 1970-ben született ötlet alapján alapítottak, szerveztek meg 1972-re. Daniel Legat javasolta túratársainak, hogy ünnepeljék meg, hogy bringával megmászta 100. hágóját, ám kiderült, hogy akadnak még hozzá hasonló "hágógyűjtők". Azóta a klubnak lett évenként megjelenő magazinja (benne sok túrabeszámoló, statisztika, ismertető, fotó, stb.), összejöveteleket szerveznek, kiadják a jelentősebb hágódarabszámmal rendelkező országok hágólistáját, stb. jelenleg legalább 21 országból vannak tagjaik, összesen már több, mint 6760. Az aktív tagok évente regionális kapcsolattartóknak jelentik le teljesítéseiket, melyek eredménye, azaz a teljesítők neve és addigi bringával felkeresett hágóinak darabszáma megjelenik az évkönyvben. 


Mivel tag csak az lehet, aki kerékpárral legalább 100 hágót / nyerget - köztük legalább három 2000m-t meghaladó magasságút - leküzdött, valamint a hatalmas tagság miatt is úgy gondolom büszke lehet, aki a 100 hágósok klub tagjának vallhatja magát.

{reklam}

A tagok között a legtöbb hágón, 2009 végéig 10000-en Michel Verhaeghe járt (a 4. helyezettről - 7202 hágóval , Marc Liaudon-ról - http://pagesperso-orange.fr/marc.liaudon/ - honlapján lehet többet megtudni). A klubnak két magyar tagja van: Györgyi Gábor (250 hágóval) és Kreicsi Gábor (136 hágóval). Pár éve magyar közreműködésünkkel létrejött a magyar hágókat tartalmazó kiadvány is, ehhez a hágók topográfiai ellenőrzésére is szükség volt, nem elég ha csupán hágónak hívják az adott helyet.


Honlapjuk (francia): www.centcols.org
Ismertető magyarul: www.gyorgyigabor.hu/club100cols.php

Gyrgyi03EUrendezvnyeiA BIG (Brevet du internationale du grimpeurs) ötlete 1985-ben született meg a belga Daniel Gobert fejében. A 100 hágósok klubjának hiányosságát gondolta pótolni: abban csak hágók szerepelhettek, így nem számít bele Alpe d'Huez, Mount Ventoux, Poggio, Angrilu, Gletscherstrasse, Kékestető, stb. Egy zárt listát dolgozott / dolgoztak ki, mely összeállításakor - és évenkénti változtatásakor - figyelembe veszik az emelkedő nehézsége mellett az ismertségét, hírnevét, látogatottságát / népszerűségét. A tagok évente jelentik le teljesítéseiket és általában 30-anként újabb kategóriát, szintet elérve diplomát / oklevelet kapnak. 


A tagsághoz elvileg 5, az 1000-es listából teljesített emelkedő szükséges, de gyakorlatilag pár után felveszik az embert a tagok közé. 2010 januárjáig Eric Lucas teljesítette a listából a legtöbb emelkedőt, szám szerint 843-at.

Legalább 5 tag fölött minden ország (így most már Magyarország is) kap helyet a képviselőtestületben (GIO), így közreműködik az évenként lehetővé tett max. 5 darabos listaváltoztatáshoz. Például ha éveken át kevéssé keresnek fel adott régióban levő emelkedőket, akkor lehet, hogy érdemesebb másikra cserélni.

Mióta a megújult honlapnak (www.challenge-big.eu) köszönhetően jelentősen nő a létszám, 500-anként híres BIG tagokkal bővül a közösség: így közénk tartozik már több korábbi Tour de France résztvevő (Kurt van de Wouwer, Michael Boogerd), a Tour győztes Carlos Sastre és minden idők legnagyobb női kerekese, Jeannie Longo is.

A kommunikáció angolul és flamandul vagy franciául történik, kb. 2 havonta hírlevelet kapunk, melyben tájékoztatnak aktuális eseményekről, a regionális rendezvényekről, és képekkel, meredekségdiagrammal, kedvcsinálóval bemutatásra kerül 1-1 hágó, emelkedő is. A BIG is ad ki évente évkönyvet, melybe bárki írhat angolul vagy már saját nyelven is fotókkal tűzdelt élménybeszámolót, szerepelnek benne emelkedő-ismertetők, stb. A társaság évente valahol Európában 3-5 napos bringás rendezvényt, illetve regionális összejöveteleket is szervez.

A több, mint 3000 tagú szervezetnek 2010.júniusában már 81 magyar tagja van, az emelkedőgyűjtő nemzetek rangsorában a 10. helyet foglaljuk el.

A szervezet 25 éves évfordulójára, 2010. márciusában Európa legalább 10 országában került sor emléktúrára, mely során a résztvevők egy BIG listás csúcsra tekertek fel, azzal a kikötéssel, hogy addigra meglegyen a legalább 1000m szintemelkedés. A rendezvények közül a legtöbb (62) kerekes Magyarországon vett részt.

Honlap (11 nyelven): www.challenge-big.eu

Honlap (angol): BIG honlap linkje
Ismertető magyarul: http://www.gyorgyigabor.hu/BIG_passacol.php

Gyrgyi04EUrendezvnyeiAz emelkedőket kedvelő bringás honlapokat keresve, illetve a 100 hágósok klubjának kapcsán találtam rá az olasz alapítású, de nemzetközi, Unione Internazionale Cicloscalatori szervezetre, melyet angolból úgy fordíthatunk, hogy: Hegyibringások nemzetközi uniója.

A 100 hágósok klubjához hasonlóan ők is gyűjtik a hágókat, ám annyiban eltér attól, hogy már egy darab 2000m feletti hágó leküzdésével is tag lehet a bringás, illetve csak az 5000m feletti hágókat veszik figyelembe, míg a 700m felettieket ahány irányból feltekert rá a "páciens", annyiszor figyelembe lehet venni (minden irányból egyszer). Náluk is csak azok a hágók elfogadottak, amelyek szerepelnek az országonkénti listájukon. Magyar tagjuk: Györgyi Gábor.

Honlapjuk: www.cicloscalatori.it

Gyrgyi05EUrendezvnyei"Az "Ordre des Cols Durs", magyarul a "Kemény Hegygerincek (hágóutak) Rendje" egy francia túraklub, csoportokkal, tagokkal a világon mindenütt. A klub célkitűzése az, hogy "a hegyi kerékpározás aktív élvezetét, információátadással és bátorítással elősegítse". A tagok az évente megmászott métereket gyűjtik. A brit "gerincesek" nem rosszak, de csak Franciaországban veszik a játékot véresen komolyan. Náluk minden csúcson le kell fényképezkedni, hogy bizonyíték legyen a magasságról. (Dan Joyce, Carlton Reid, Paul Vincent: Kerékpár enciklopédia) 


Az OCD területileg a Alpokra és a Nyugat Pireneusokra koncentrál leginkább, igény mezeje tartalmazza Nagy Britannia hegyi részét, valamint a világ többi területét, úgy mint a Sziklás hegységet, vagy a Himaláját. 


Az OCD fő eszköze a világszerte, különböző turistarégiókban létező hágókkal kapcsolatos adatgyűjtemény. A (kinyomtatott) információk azt a célt szolgálják, hogy segítse tagjainkat túráik megszervezésében, a legjobb útvonalak kiválasztásában. A kiadványok térképvázlatokat és egyéb hasznos információkat tartalmaznak, úgy mint: magasság, útburkolat, nehézség, forgalom nagysága, alagutak és esetleges új építésű utak. Az elmúlt 10 évben a tagok javaslata alapján kemping és hotel információkat is tartalmaz. Ezen felül akadnak még szubjektív vélemények a tájról, nehézségről és utalások egyéb szokatlan lehetőségekre. Köszönhetően a hegyi terepeket látogató tagok folyamatos visszajelzéseinek, a 'Hágó-kiadványok' mindig napra készek. A kiadvány aszfaltos utakat tartalmaz, de "odafigyel" a legjobb nem aszfaltos hegyi utak néhányára. 


Honlapjuk: http://www.ocd.org.uk/

Gyrgyi06EUrendezvnyeiSzinte a kerékpározás megjelenése után nem sokkal, 1904-ben - 1 évvel az első Tour de France megrendezését követően - alakult az AUDAX Club Parisien nevű szervezetről, mely már 1921 óta szervez Franciaországban brevet-ket, teljesítménytúrákat. Hagyományai jelenleg az egész világon elterjedtek, természetesen leginkább Európában, de Amerikában és Ausztráliában is rendeznek ilyeneket 200, 300, 400, 600 és 1000km-es távokon. A legnevesebb AUDAX rendezvény az 1931 óta megrendezésre kerülő Paris - Brest - Paris, mely 1200km-es távját 4 évente több ezer kerekes teljesíti. A részvétel feltétele, hogy az esemény évében, azt megelőzően az ember teljesítse egymás után a 200, 300, 400 és 600km-es brevet-t. Ezt abszolválva, 2009-ben négy / három magyra teljesítette a kihívást, a leggyorsabb, Járvás Tamás volt, linkje: http://www.freeweb.hu/miqlas/bringa/audax.htm

Gyrgyi07EUrendezvnyeiInformáció:
Az AUDAX brevet-k, teljesítménytúrák minden amatőr kerekes számára nyitottak. A távot minden emberi erő által hajtott járművel meg lehet tenni. Az egyetlen kikötés: a járművet kizárólag csak kerékpáros mozgathatja / hajthatja meg. A saját erőből törtnő teljesítést erősíti az a kikötés, hogy minden kerekesnek önmagát kell ellátnia, útközben sem kísérőautó, vagy más hasonló mobil vagy egyéb támogatás nem engedélyezett. Támogatásra, ellátásra az ellenőrzőpontokon van lehetőség. A KRESZ szabályait természetesen be kell tartani, éjszaka pedig lámpát és/vagy fényvisszaverőcsíkot, fényvisszaverős mellényt kell viselni. 


A résztvevők a rajtnál nevezési díj ellenében pecsételőlapot és útvonalleírást, -térképet kapnak. A bringásoknak minden ellenőrzőponton meg kell állniuk, hogy lepecsételhessék a lapjukat. A rendezők élhetnek előre be nem jelentett ellenőrzőponttal is az útvonal során. Ez biztosítja, hogy mindenki a kijelölt úton maradjon. 


A szintidő korlátok a brevet-k távolságától függően változnak. Ezek a következők: 13 óra 30 perc 200km-re, 20 óra 300 km-re, 27 óra 400 km-re, 40 óra 600 km-re és 75 óra 1000 km-re. Emellett a kerekeseknek az ellenőrzőpontok nyitó és záróidőpontja között kell az ellenőrzőpontokra érkezniük.
A távot szintidőn belül, az ellenőrzőpontokon áthaladva teljesített résztvevők elismerésként távonként különböző anyagú (bronz, ezüstfém, arany, ezüst) medált kapnak. 


Honlap: http://www.randonneurs.bc.ca/pbp/main.html
Beszámoló a 2005-ös 300 és 400 km-es osztrák AUDAX brevetről: LINK

Gyrgyi08EUrendezvnyeiA franciaországi kerékpározás iránti szenvedélyt mi sem mutatja jobban, hogy mennyi helyi, regionális, illetve országos túrát írnak ki, szerveznek, akár amatőröknek, akár ultratávú bringásoknak. (Spanyolországtól Olasz- és Franciaországon át Németországig, vagy Ausztriáig egy-egy nyári hétvégén akár 20 bringás marathon és brevet túra is előfordul). 


Ahogy nálunk, Magyarországon gyalogos túrázók kiírták az Országos Kék-túrát, illetve a kerekeseknek Országos Kerékpáros Körtúrát, Franciaországban a rengeteg hétvégi marathonverseny (www.sportcommunication.com; www.velo-concept.fr ) mellett a 100 hágósok klubja több régióra is írt ki úgynevezett Randonnée-kat, melyek általában hosszú körtúrát jelentenek, 1000 km felettiek, ám az Alpok és Pireneusok esetében a hegység különböző részein való oda-vissza tekerés kb. 3000km-t jelent. A túra teljesítése nincs időhöz kötve, az útvonal végigkerekezését viszont füzetben kell igazolni. Ilyen kiírások teljesíthetők Az Alpokban Annecy és a Földközi tenger között oda-vissza, a Pireneusokban A Földközi tenger és az Atlanti Óceán között különböző úton oda-vissza, valamint még hat különböző dimbes-dombos régióban.
Link: http://www.centcols.org/rando_perm/rando_perm.htm 


A 100 hágósok klubján kívül is vannak hasonló neves bringatúrakiírások:

Gyrgyi09EUrendezvnyeiA Randonnées Alpines-nek két, a Randonnées Prealpine-nak szintén két variánsa van, teljesítésük az év bármelyik időszakában megtehető, viszont szintidőhöz kötött. Mind a négynek az egyik végpontja Thonon les Bains, míg másik vége két esetben a Földközi tengeri Antibes, illetve Trieszt és Velence. Mind a négy útvonal sok alpesi hágón halad át, melyek többsége nem gyakran szerepel a Tour de France vagy a Giro d'Italia kerékpárversenyek útvonalában is. 


A 9-12 napos szintidőn belüli célba érés általában napi 100-120 km kerekezést igényel. Természetesen a teljesítéseket minden esetben füzetben kell pecséttel igazolni. 


Aki a korzikai hegyeket szeretné bejárni, és vállalja az 1504 km, valamint 26353 m szintkülönbség 15 nap alatti leküzdését, az teljesítheti a Randonnées des Cols Corses kiírást. 


Link:
- Randonnee Alpine: LINK
- Randonnee Prealpine: LINK
- Francis Cooke: Thonon - Trieszt túrabeszámolólinkje
- Randonnée Corse: linkje

Gyrgyi10EUrendezvnyeiTermészetesen a Pireneusok sem maradhatott ki hasonló rendezvénybl, programból. Az ottani túrakiírás neve a Raid Pyrenéen, mely útvonalán túraszervezők is segítenek a táv leküzdésében, túra megszervezésében. 


A "Raid" turistaverziója 28 hágót, nyerget küzd le (10-zel többet, mint a rendonneur / teljesítménytúra verzió), köztük a legendás Col du Tourmalet-t (2115 m), és picivel hosszabb is (827 km). 10 egymást követő nap áll rendelkezésre a végigtekerésére. Mind a turista-, mind a randonneur/teljesítménytúra verziónál szabad az útirány-választás. A Párizs - Brest - Párizs után a Raid Pyreneen a legnépszerűbb és legnagyobb presztizsű kerékpártúrázó esemény Franciaországban. A Béarnais Kerékpárklub szervezi.2008-ban első magyraként Györgyi Gábor és Riskó Péter teljesítette a 10 napos turistaverziót, melyből 2 napot egyéb túracélpontok felkeresésére használtak fel. Erről szóló élménybeszámoló itt olvasható el: http://www.gyorgyigabor.hu/2007_pireneus.php

Extrémebb túrák, ultra távú teljesítménytúrák közé tartozik a Les Diagonales de France.
Ha megnézzük Franciaország alakját, nagyon hasonlít egy szabályos hatszögre, melynek csúcsaiban hat város található: Dunkerque, Strasbourg, Menton, Perpignan, Hendaye, and Brest. 


Képzeletben /vagy térképen kössünk össze minden várost azzal a hárommal, amelyek nem közvetlenül a mellette levő csúcson vannak. Ezzel megszületik az "Átlók alkotta forma". 


A résztvevőknek, a kihívásra vállalkozóknak a berajzolt vonalak irányát követve kell így végigkerekezniük Franciaországon. A többi (hagyományos vagy extrém) teljesítménytúrához hasonlóan itt is ellenőrzőpecsétekkel kell igazolni a teljesítést, a távokhoz pedig szintidők tartoznak:

Gyrgyi11EUrendezvnyei

Brest - Menton

1400 km

116 óra

Dunkerque - Perpignan

1190 km

100 óra

Strasbourg - Hendaye

1190 km

100 óra

Dunkerque - Menton

1190 km

100 óra

Brest - Perpignan

1060 km

89 óra

Brest - Strasbourg

1050 km

88 óra

Dunkerque - Hendaye

1050 km

88 óra

Hendaye - Menton

940 km

78 óra

Strasbourg - Perpignan

940 km

78 óra


Az ellenőrzőpontokon kívül viszont a résztvevők szabadon választhatnak útvonalat.
Az ezen teljesítménytúrák résztvevőit diagonalistáknak hívják és nagy teljesítmény, elismerést jelent, ha valaki mind a kilenc diagonált / átlót végigkerekezi. A rendezvényt, kiírást szervező testület, szervezet az 'Amicale des Diagonalistes de France', Bordeauxban. 


Honlap (Francia): Diagonalisták linkje
Szabályai (francia): Link


Míg a komolyabb amatőröknek rengeteg kerékpármarathon (www.sportcommunication.com; www.velo-concept.fr ) nyújt lehetőséget eredmények elérésére, addig azok, akik nem akarják magukat beszorítani egy 13-20-27, stb. órás időintervallumba, részt vehetnek bármely nap teljesíthető teljesítménytúrákon, egy napos túrakiírásokon. Az alább két nevesebbet mutatnék be:



La confrerie / Club des cingles du Mont-Ventoux
Nem hagyományos klubról van szó, hanem egy teljesítményhez kötött elismerést jelentő tagságról. A társaságot 1988-ban alapították, amikor az alapító egy nap három különböző irányból pedálozott fel a Mount Ventouxre (136 km + 4285 m szintemelkedés). A taggá váláshoz ezt kell teljesíteni: az év bármely napján a három különböző aszfaltúton feltekerni a Mount Ventouxra. 


1998-ban került be lehetőségként és extra elismerésként a negyedik, földutas megmászás is. Mind a négy irányból eddig 186-en küzdötték le, míg a három emelkedős teljesítményükre eddig valamivel kevesebben, mint 1681-en lehetnek büszkék.
Honlapjuk : Club des cingles du Mont Ventoux

Gyrgyi13EUrendezvnyeiEzzel szemben a Ventoux Masterseries egy egynapos rendezvény, amelyen a rendezők biztosítják a lehetőséget, hogy 24 óra alatt akár 5 különböző irányból is leküzdhesse az ember kerékpárral a neves Provance-i óriást, a Mont Ventoux-t. A lejtőn való gurulásokat a résztvevők megtehetik kísérőautójukban is; a lényeg, hogy az emelkedőknél áthaladjanak a start és célvonalon. 1-2 különböző emelkedőért Mount Ventoux Challanger oklevél jár, 3-4-ért Mont Ventoux Expert ("szakértő") és mind az 5-ért pedig Mont Ventoux Mester elismerés. 


Ventoux Mesterseries linkjei:
2007 május 12-13 - szabályok!
Ventoux masterseries hírek

Gyrgyi14EUrendezvnyei

Les Felés du Grand Colombiere:
Tagja lehet minden 18 évnél idősebb ember, aki ugyanazon nap legalább két, három, vagy négy irányból kerékpárral oda-vissza megmássza a - francia Jura hegységben található - Grand Colombiere, 1534m magas hegyet. A csúcsról az ember élvezheti a keleti és svájci Jura hegység, a Mount Blanc vonulat látványát, valamint néhány olasz csúcsot és a Vanoise hegyeketis megcsodálhatja. Az emelkedők 16-19 km hosszúak, a szintkülönbség 1042-1262m, az átlag meredekségek6,75% és 7,81% közöttiek, de a maximális meredekség mindegyiken legalább 14%. A megmászások számától függően különböző elismertségi szinteket érhet el az ember, így lehet tag, mester és nagymester. Természetesen a teljesítést jelvénnyel és oklevéllel honorálják.
Linkje

Zárásul említsük meg a legnevesebb kerékpármarathonokat: 

A La Marmotte 174 km-es távjához több, mint 5000m szintemelkedés "tartozik", ráadásul a legnevesebb hágókat ejti útba: Col de l Croix de Fer (2168 m), Col du Galibier (2645 m), majd a legendás emelkedő tetején van a célja, Alpe d'Huezen. Ezt 2009-ben legalább 4 magyar teljesítette: Ivány Dani, Teszár Balázs, Pádár András és Györgyi Gábor. Erről szóló élménybeszámoló: http://www.gyorgyigabor.hu/20090704_Marmotte.html

Linkje: www.sportcommunication.com

Az Ötztaler radmarathon-t sokan tartják a legnevesebb és leginkább vágyott országúti bringamarathonnak, melyhez a szlogenje is hozzájárul: „I have a dream”. Távja 228 km, a 5200m szintemelkedés pedig egy kisebb mellett három 2000 m-t meghaladó hágót foglal magában, melyek közül az utolsó már 170 km után kezdődik, és egyfolytában majd’ 1800m-t emelkedik: a 2509m-es Timmelsjoch. Először 1993-ban láttam róla TV-ben összefoglalót, akkori győztese a következő évben a Tour de France-on volt résztvevő. Idén – köztük jómagammal – 19 magyar áll majd rajhoz.

A Paris - Roubaix turistaverzió:
Talán a leghíresebb - Észak Poklának is nevezett - világkupa-futamot a rajongó túrabringások részére két évente rendezik meg. Három táv közül lehet választani: 120, 190 és 260 km. Néhány éve, egy magyar is sikeresen hajtott végig a macskakövekkel gazdagított marathonon: Fazekas Zoltán: http://www.fazekaszoltan.hu/fotok/2008Roubaix/

Link: angol nyelvű információk
2007-ben először teljesítménytúraként is megrendezik: link