Magazin - Túrák
Írta: Vendég
2017. augusztus 08. kedd, 05:20

utban a paulitschsattelreÚtban a Paulitschsattel-re. Nem a kép ferde

 

 

Pünkösd hosszúhétvégéjére már régebb óta terveztem valami jó kis tekerést, aztán alig egy-két nappal korábban látszott, hogy az eredetileg kigondolt Tauern-beli túrámat el fogja mosni az eső. Gyorsan más ötlet után néztem, az előrejelzések szerint délebbre egy kicsit jobb idő volt kilátásban, így a Koralpe-ben lévő két szép emelkedő mellett döntöttem: A Weinebene nevű hágó 1666m-re emelkedik, míg a Grosser Speikogel-re vezető út 2120-ig kanyarog felfelé, ráadásul mindezt 15km-en 10,8% átlagmeredekséggel teszi.


Az emelkedők meghódítása után azt terveztem, hogy áttekerek Szlovéniába és a Dráva mentén szép tájon tekerek lefelé, majd az Őrségen keresztül vissza Magyarországra, Szentgotthárdra. Három napból ennél sokkal többet nem lehet kiszedni...


1. nap
Már előző este összekészültem a cuccokkal, reggelre csak kevés dolgom maradt. A lakásunk előtti parkolóban a szokásos módon kalibráltam a magasságmérőmet, itt elég pontosan tudom, hogy hol megy át a 240-es szintvonal.


Ezután a vasútállomásra mentem, jegyet vettem, majd felszálltam a Szentgotthárdra tartó személyvonatra. A kerékpáromnak is „kényelmes" helye volt, a hagyományos kocsikhoz képest nagyon jó kerékpárszállító fülke volt hátul. Nem is panaszkodott a paripa.


Negyed kilenc után érkeztem Szentgotthárdra. Jegyet vettem Graz-ba, a pénztáros hölgy buzgón magyarázta, hogy a kerékpár-viteldíj is benne van az árban. Mivel volt még egy kis időm, betekertem a városközpontba egy kávéra. Közben egy kerékpárszerelő műhelynél is megálltam, hogy pumpáltassak a gumikba, mert reggel elfelejtettem. Jópofa fickó volt a tulaj, előhozta a kompresszort, majd közölte: „Bunkóság lenne ezért pénzt kérni..."


Kényelmesen elértem a vonatot, elfoglaltam a kerékpáros részt a modern járművön. Csakhamar hangoskodásra lettem figyelmes, egy nem idén barnult 8-10 fős társaság is felszállt. A vonat elindulása után konstatálták, hogy a kalauz nélküli vonaton ezúttal van kalauz (nyilván nem véletlenül) és az egyikük a vonaton lévő jegy-automatához akart szaladni, hogy jegyet vegyen. Óriási balhé és üvöltözés kezdődött, aminek a következő megállóban nagydarab egyenruhások vetettek véget, akik már vártak a vonatra. Egy pillanat alatt lependerítették mindet.


Ezután tisztázódott az is, hogy nekem meg nem érvényes a jegyem, mert nincs benne a kerékpár-viteldíj (köszönöm ezúttal is a korrekt kiszolgálást a magyar oldalnak), de a kalauz végül is megoldotta a problémát. Kényelmesen utaztam Graz-ig.


A városban nem szándékoztam szétnézni, mert már majdnem 11 óra volt, mennem kellett. Hegyvölgyes terepen tekertem egészen Deutschlandsbergig, rövid, de meredek emelkedőket ugyanilyen paraméterekkel rendelkező lejtők váltották egész úton. Ekkor viszont jobbra kellett fordulnom. Irány az 1666m magas Weinebene!


Senkit ne tévesszen meg az, hogy még 2000m sincsen a hágó. Deutschlandsbergtől több mint 1300m szint vár a kerékpárosra, ez nem elhanyagolandó tény! Az út nem is vár sokat, azonnal 10% fölé megy a meredekség! Már az első kilométereken is többször mutatott az órám 12-13%-ot. Lassan haladtam, nagyon fárasztó volt. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy alig néhány km megtétele után is nagy magasságba jut az ember, egyre inkább egy gigantikus terepasztalhoz kezdett hasonlítani a táj alattam. Nagyon vártam, hogy végre egy kicsit csillapodjon a kaptató, de ha néha egy kicsit vissza is vett, utána kezdődött megint az erőlködés. Trahütten-nél nemcsak, hogy lecsillapult, hanem kis visszagurulások is jöttek. Pattanásig feszült izmaimat megbizsergette ez a hirtelen jött pihenő. Szükség is volt erre, mert csakhamar folytatódott a mászás egyre fenségesebb tájon. A fenyvesből szinte áradt a madárdal, vidám hangulat fogott el.

 

weinebene

A Weinebene-re vezető út


Egy 50 körüli mountain bike-os szép lassan, de biztosan utolért, aztán amikor megálltam fotózni, lelkesen elkérte a gépet, hogy csináljon rólam egy képet. Fotózás után mindketten elindultunk, ő egy kicsit nagyobb tempóban. Néhány nagyobb hajtűkanyar után már elképesztő volt a kilátás. Mélyen magam alatt láttam az utat, ahol nem is olyan régen tekertem.

 

kilatas a weinebene-re vezeto uton

Kilátás a Weinebene alatt


Ekkor már nem voltam messze a csúcstól, látszott, hogy megzavarta kissé a magasságmérőmet a nagynyomású front. A hágóban újra is kellett kalibrálnom. Körbenéztem és fényképeztem néhányat, valamint egy „jutalom"-csokit is betoltam. Amikor már kifújtam magam, elindultam lefelé a túloldalon.

 

csucsfotoweinebene

Weinebene csúcsfotó


Nem hiszem, hogy a másik oldala akár egy hajszálnyival is egyszerűbb lenne a hágónak, mert a szédületes gurulás közben ahogyan a meredekségmérőre pillantottam néha-néha, bizony itt is többször 10-13%-ot mutatott. Többször el kellett morzsolnom néhány szitkot is a fogaim között, mert az aszfalt minősége valahogy mindig pont a leggyorsabb részeken váltott tragikusba, vissza kellett vennem a tempóból, ha nem akartam, hogy csavarjaira essen szét a gép.


A lejtő alján, St. Gertraud-nál fordultam balra Wolfsberg irányába. Mivel még csak fél 6 felé járt az idő, a tervem az volt, hogy felmászom a Koralpe útján csomagokkal ameddig csak muszáj, és ahol egy alkalmas éjszakázóhelyet találok, otthagyom a cuccokat és üres géppel folytatom a Grosser Speikogel-re. Wolfsbergen áttekerve könnyedén megtaláltam az utat, de sajnos az alkalmas hely csak nem akart megjelenni. Az órám szinte megállás nélkül 10-13%-ot mutatott, csomagos kerékpárom nyergében megtett aznapi Weinebene-mászásom nyomai sem múltak el combjaimból, így nem mondom, kellemetlenül érintett a kilátástalan keresgélés. Aztán majdnem 3 km-re az elágazástól (ez a 3 is soknak tűnt) végül megtaláltam az ideális helyet. Ettem néhány falatot, aztán a cuccokat a bokorba rejtve felfelé indultam, mert már esteledni kezdett.


Nagyon nehéz volt a tekerés, a meredekségmérő csak elvétve mutatott 10%-nál kisebb értéket, akkor sem sokáig. Egyre fáradtabbnak éreztem magam, de aztán úgy 1200m magasságnál ismét megszállt az erő, lassan ugyan, de megállíthatatlanul tekertem egyre feljebb. A kilátás egyszerűen leírhatatlan innen! Alig vártam, hogy még magasabbra jussak.

 

koralpe

Koralpe


A csúcs is előbukkant egy idő után, jobban is motivált, hogy láthattam a célomat. Olyan érzésem volt, hogy egy láthatatlan cérnaszálon húzza ki belőlem valami láthatatlan kéz az erőmet. Egy nagyobb kanyar után előbukkant ismét a csúcs, a lemenő nap fénye világította meg. Gyönyörű látvány. Ekkor úgy számoltam, hogy még a teljes sötétség előtt felérhetek.

 

koralpe2

Esti fények a Koralpe-n


Azonban kb. 1660m-en egy épületegyüttesnél (síközpont) lévő parkolónál ahogyan befordultam, le volt zárva az út egy sorompóval. Egy behajtani tilos tábla is feszített előtte, rajta kiegészítésképpen egy másik tábla: kerékpárosokra is érvényes! Megkérdeztem egy közelben álló embert, hogy mi ez, azt válaszolta, hogy nem lehet továbbmenni, de azt ő sem tudja, hogy pontosan miért is. Nem lehet és kész. Leírhatatlan csalódás lett úrrá rajtam. Most kerüljem ki és „szökjek" fel? Az nem lenne tiszta játék. Ha nem lehet, akkor nem lehet. Vártam egy negyed órát, hátha kitalálok valamit, de aztán nagyon elkezdtem fázni, inkább visszaindultam.

 

Kényesek az ilyesmire az osztrákok. Hallottam már mástól is, hogy elkapták egy erdészeti úton. Visszagurultam. Tábort bontottam és gyors vacsora után csalódottan hajtottam álomra a fejem.


(Közben elolvastam Györgyi Gábor beszámolóját is (vicces, de ő is pont pünkösdkor járt arra), nekik is le volt akkor zárva az út, de azért felmentek. A Challenge-Big honlapon is fönn van ez az útvonal, szintén több képen is rajta van a "behajtani tilos - kerékpárral is" tábla. De lehet, hogy hülye vagyok, én ezt mégsem értem. A BIG egyik útja egy olyan út, amire elvileg nem is szabad felmenni? Vagy ez nem is érdekel senkit? A tény akkor is tény: elvileg tilos felmenni. És ezen az sem változtat, hogy az ember nagyon akarja...


De ha valaki erről több infót tud, esetleg én gondolom rosszul, az legyen szíves írjon!)


Napi megtett táv: 119km
Szint: 3105m

 

2. nap
Rosszkedvűen ébredtem az előző napi kudarc miatt, pedig nemigen hibáztathattam magam. Mégis nagy csalódottságot éreztem. Nem sikerült a túra...


Elővettem a térképet. Ez vért kíván! Mi a legközelebbi nagy emelkedő? Ez az, megvan. Hülye vagyok, hogy eddig erre nem gondoltam. Már régebben is, ahogyan a Kamniki Alpok déli oldalán tekeregtem Szlovéniában, beleszerettem abba a szép és közép-európai mércével monumentális hegységbe. Már akkor is elhatároztam, hogy ha egyszer hazafelé jövet valahonnan (Olaszországból, esetleg Svájcból) még időm és talán egy kis pénzem is marad, akkor meg kéne látogatni az északi oldalán található hágókat: az 1218m magas Seebergsattel-t és az 1338m magas Paulitschsattel-t. A csalódottságomon úrrá lett az izgalom. Mikor, ha nem most? Úgy okoskodtam, hogy megmászom mind a kettőt még aznap, aztán Szlovéniába gurulok le Celje felé és a kedvenc utamon „örömbringázom" egyet másnap amúgy levezetésnek hazafelé. Szinte vigyorogtam magamban, ahogyan gondolkodás közben néha felrémlett a fejemben a GPS navigációs készülékek géphangja: „újratervezés...". Ez az!!! Jó terv!


Összepakoltam, közben leszedegettem magamról egy jó adag kullancsot. Nagyon szeretnek engem ezek a kis rohadékok. Gondolom őket meg nem zavarja túlságosan, hogy ez az érzés nem kölcsönös...


Legurultam a meredek lejtőn. A tájban gyönyörködve meg kellett állapítanom, hogy a tegnapi állapotokhoz képest jelentősen eluralkodtak a komor felhők. Szinte úsztak a hegyek között. Én meg a látványban fürödtem. Vasárnap lévén egyébként sem számíthattam nyitott boltra Ausztriában, de Pünkösd vasárnap teljesen kizárt volt! Így a következő benzinkútnál St. Andra-ban vettem egy ásványvizet és reggelire egy kakaót. Úgy döntöttem tekerek még néhány kilométert, mielőtt megállnék reggelizni. Hangulatos völgyben gurultam Lavamünd felé a főúton. Nem volt nagy forgalom. St. Paul-ban reggeliztem meg.

 

felhok a koralpen

Felhők a Koralpe fölött és körül


Egy rövid emelkedő is volt még Lavamünd előtt, nagy sebességgel robogtam be a városba, ahol már kétszer is jártam korábban, csak a hágó felől gurulva érkeztem a túloldalról mindkétszer. Jó érzés volt, hogy megint itt lehetek, sok szép emlékem fűződik ehhez a tájhoz. Az eredeti tervben is ez szerepelt, csak akkor továbbtekertem volna Szlovénia felé, hogy a határ után a Dráva völgyében kerékpározhassak. De az új terv miatt a már ismert útra fordultam rá Neuhaus irányába, amerre 2007-ben és tavaly is mentem. A felhők igencsak fenyegetően borultak a tájra, de nem esett az eső egyelőre egy percet sem.


Neuhaus után nem sokkal, ahogyan a 2007-es éjszakázóhelyemet is elhagytam, megálltam a pihenőhelynél ahol tavaly is falatoztam. Egy másik kerékpáros is éppen itt pihent és rágcsált valamit. Ahogyan elővettem elemózsiámat, néhány Sport szelet-re is rábukkantam a táskámban, az egyiket odaadtam a srácnak, "Here you are. A bar of chocolate. One of my favourits" - felkiáltással. Egyből felderült az arca, „for energy!"- válaszolta.


Az előirányzott tervhez képest alig néhány perccel később értem Bleiburg-ba, szóval újdonsült tervem egyelőre működőképesnek bizonyult. Eberndorf előtt néhány km-re már jelezte is egy tábla a Seebergsattel-t, ekkor balra fordultam. Hangulatos erdőben tekertem egy tó partján, ahol egy nyugdíjas korú társaság hangosan bíztatni kezdett, amikor megláttak.


Sittersdorf utáni elágazásban ismét balra kellett fordulnom. Itt mondtam búcsút a már ismert és egyik kedvenc utamnak. Megindult az emelkedő, de egyelőre még nem túl hevesen. Úgy számoltam, hogy ha előbb megmászom a Seebergsattel-t és onnan visszagurulva felmászom a Paulitsch-ra is délután 5-ig, akkor tudom tartani a tervet.


Bad Eisenkappel-ben betértem egy benzinkúthoz egy kávéra, de annyira bunkók voltak velem odabent, hogy gyorsan a távozás mellett döntöttem. Nem értem mi volt a gondjuk. Ráadásul a kávéjuk is szar volt.


Innen már igazi emelkedő következett, de a tegnapiakon edződve nem volt annyira vészes. Gyönyörű sziklás völgyben haladtam egyre feljebb. Az elágazásnál (balra a Paulitsch 8km, jobbra a Seeberg 5km) úgy döntöttem, valahol elrejtem a cuccokat, hogy ne kelljen felmálházott géppel felmennem a Seeberg-re. Mivel itt nem volt erre alkalmas hely, egyre feljebb tekertem, hogy majd találok később. Amikor találtam egy viszonylag biztonságos helyet, addigra már nem volt kedvem megállni, viszont csakhamar leesett a vércukrom, szóval a pihenő és egy kései ebéd mellett maradtam. Jót kajáltam, de utána mégsem raktam le a cuccokat sehol, inkább folytattam tovább felpakolva.

 

kilatas a seebergsattel szerpentinjeire

Kilátás a Seebergsattel szerpentinjeire


Egyre jobb lett a kilátás, előbukkant a Kamniki Alpok csipkés vonulata is. Nem volt nagyon meredek az út, szinte száguldottam felfelé a Weinebene-hez és a Koralpe-hez képest. Nem is tartott sokáig felérni. Maga a hágó nem volt igazán nagy szám, a kilátást sem mondanám valami csúcsnak, de azért nagyon örültem neki. Gyors csúcsfotó és kis pihenő után vissza is gurultam az elágazásig.

 

csucsfotoseebergsattel

Csúcsfotó - Seebergsattel (korábban úgy tudtam, hogy 1215m)


Egy rövid lejtővel indult az emelkedő a Paulitschsattel felé, aztán annyira bedurvult, hogy csak néztem ki a fejemből. Egyből 10% fölé ugrott a kijelzőn az érték, és nem is igen akart kevesebbet mutatni később sem. Nagyon meredek volt, egyre inkább fáradtam. Viszont a kilátás valami egészen elképesztő! A Kamniki Alpok fővonulata mellett megy a kis út, hihetetlen látványos, alig akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen viszonylag alacsony hágó mind meredekségben, mind látványvilágban ennyire vetekedjen a „nagyokkal"!

 

utban a paulitschsattelre

Útban a Paulitschsattel-re. Nem a kép ferde


Sajnos az egyik kanyarban megérkezett az, amire szinte egész nap számítani kellett: az eső. Elraktam a fényképezőgépet, előkészítettem az esőkabátomat, de még nem vettem fel, mert attól féltem, teljesen belerohadok. Arra gondoltam, hogy ha nagyon eláznék, akkor még odafenn kicserélhetem szárazra a mezemet, addig is jobb így. Nem esett sokáig, átvonult felettem ez a felhő. Mögötte jött még számtalan, úgyhogy nem nyugodtam meg annyira. Szép volt a kilátás a Seeberg-re vezető útra is.


Az órám kijelzője szép csendesen elérte, majd elhagyta a 1300m-t, nem igazán értettem, mert még volt vagy 3km a célig. Aztán elérte az 1338-at is és tovább kúszott felfelé. Ennyire elállítódott? A Seeberg-en méteres pontossággal kalibráltam újra (már ott sem tévedett sokat), szóval valami csalafintaságot sejtettem a háttérben. 1389-en elérte a az út a tetőt, visszagurulás kezdődött, itt szépen haladtam. Aztán ismét kis emelkedő indult, de ez már egyenesen a hágóig vezetett 1338m-re (az órám méterre pontosan annyit is mutatott). Ez a hágóút messze lekörözi a Seebergsattelt, nem is értem, hogy miért becsülik le ennyire. Sokkal szebb és ráadásul sokkal keményebb is, nagyobb megbecsülést érdemelne!

 

paulitschsattel

Paulitschsattel


A szinte forgatókönyv-szerű csoki és csúcsfotó után elindultam Szlovéniába. Órákat gurultam lefelé a völgyben, többször elkapott egy-egy kisebb eső is, de nem áztam meg vészesen. Celje előtt kb. 20km-re egy komlóültetvény mellett állítottam fel a sátrat. Csakhamar megjelent egy fickó, de azt mondta, hogy semmi gáz, nyugodtan aludjak ott.


Napi megtett táv: 160km
Szint: 1844m

3. nap
Reggelre elleptek a meztelencsigák. Rengeteg spanyolcsiga kúszott a sátramon és a biciklimen is fel-alá. Nagyon örültem nekik. Alig győztem kiszedni őket mindenhonnan. Viszont a teljesen felhőtlen kék ég és ragyogó napsütés megvigasztalt.


Indulás után rögtön szembe tűnt, hogy mekkora a forgalom. Mi van, ezeknél nem munkaszüneti nap? Ezek szerint nem. A boltok is nyitva voltak mindenhol. Meg is álltam reggelire venni ezt azt.


Celje után a szokásos utamon haladtam fel-le-fel-le. Nagyon érdekes, hogy még így ötödszörre is voltak dolgok, amik újdonságnak számítottak.

 

szloveniai tekeres

Szlovéniai tekerés a kép jobb oldalán 15%-os emelkedővel


Ptuj-tól viszont el kellett hagynom az ismert utat, keresztbe át kellett tekernem az őrségi utam felé, hogy még időben Szentgotthárdra érjek. mivel 19:48-kor indult a vonatom, rá kellett taposnom a pedálra, de végül már fél 7-re megérkeztem.


Napi megtett táv: 185km
Szint: 1296m

 

Alaposan elfáradtam. Túlságosan hosszúnak és túlságosan nagy szintemelkedésűnek sem lehet mondani a túrát, talán inkább az edzettségemmel vannak még bajok. Sajnos a térdem állapota sem megnyugtató. Lehetséges, hogy legközelebb monti-hajtóművet szerelek fel, hogy kissé könnyítsek. Ki kell próbálnom, mert még baj lehet.

 

  • Megtett táv: 464km 
  • Napi átlag: 154km
  • Megtett szint: 6245m 
  • napi átlag: 2081m

 

Szöveg és fotó: Passo

Hozzászólások:
 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.

 

 

Rejtett menü tájegységek

Hidden banner

Rejtett menü szállások

Rejtett menü

Az oldalunk sütiket használ (nem az ehető fajtát).

Amennyiben szeretnéd tovább használni az oldalunkat kérjük kattints ide: