Magazin - Túrák
Írta: Olaf
2017. július 10. hétfő, 05:49

Bihari barangolasok 1.01Erdélyi-szigethegység(Pádis-Királyerdő)

 

 

Tiszteletem mindenkinek, aki fáradtságot és idejét nem kímélve arra vetemedett, hogy elolvassa négy napos, az Erdélyi Szigethegység hegyeit, völgyeit bebarangoló vadontúránkból írt viszonylag tömör kis szösszenetemet. A helyszín az Erdélyi Szigethegység, ami egészét tekintve több egymástól elkülönülő kisebb, nagyobb hegység alkot. Mi Cobrancoval ezen túránkon ennek a hegységrendszernek a fő tömegét alkotó Bihart az ettől jóval alacsonyabb Királyerdő Hegységet és részben érintve a Vigyázó Hegységet vettük célba.

 

Hogy hogyan is jött létre ez a túránk? Röviden talán csak annyit, hogy Cobranco és egyik túratársa B.Zsolt már egyszer 2011-ben járt ezen a gyönyörű, de sokak által kevésbé ismert részén a világnak. Sajnos akkor több, bővebb bemutatásra érdemes helyszín is kimaradt, amikre felhívtam Cobranco figyelmét is. Ő az akkori felvetéseimre vevőnek bizonyult, így közösen elkezdtük szervezgetni ezt a több napos túrát. Az alapját tehát ez adta e közös túránknak és Cobranco, "Bihari Barangolások" című több részes túravideójának,illetve ezen írásos beszámolómhoz is.

 

0. nap

Mivel kivételesen nem korán,hanem délután indultunk el az első napi célunk csupán az esti szálláshelyünk megtalálása lett volna. De hát félúton a kéklő hegyek felé átutazóban ki tud csak úgy szétnézés nélkül átrobogni a gyönyörű szecessziós történelmi belvárossal büszkélkedő Nagyváradon? Persze, hogy mi sem.

 

Így hát elég hamar a városközponthoz közeli, árnyas fákkal szegélyezett Sebes Körös partján találtuk magunkat. Itt természetesen felkerestük a Bihar Hegység ma is használt turista útjainak nagy részét saját vagyonából kiépítő Czárán Gyula Szobrát. (Egyébként az általunk felkeresett természeti látványosságok szinte mindegyikének ő adta az eredeti, általában igen hangzatos elnevezéseit is pl.: Csodavár, Galbina-kőköz, Elveszett-világ vagy, hogy csak a vízesések egy részét említsük az Ördögmalom, Három királyok, Szerenád vagy akár a Nagy Phaeton. A sor persze korántsem teljes.)

 

Bihari barangolasok 1.02

 

Rövid városnézés után már tényleg igyekeznünk kellett, hogy sátrunkat sötétedés előtt a másnapi túracéljaink közelében tudjuk felverni. Persze ez nem jött össze,de mivel sötétben is ugyan úgy kell sátrat állítani mint világosban, így ettől egyáltalán nem jöttünk zavarba.

 

Sátrunkat egyébként Biharfüred (Stana De Vale) közelében vertük fel, közel 1200 méter magasan a Kusztura nevű hegy meredeken leszakadó sziklás oldalában, pazar éjszakai kilátással. Az alattunk elterülő Belényesi medence falvainak fényei mint ezernyi szentjánosbogár,úgy világítottak. Este kemény hat fok volt, tehát nem volt túl melegünk június közepén. A Bihar már csak ilyen...

 

Forrás:cobranco.hu

 

Hozzászólások:
 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.

 

 

Rejtett menü tájegységek

Hidden banner

Rejtett menü szállások

Rejtett menü

Az oldalunk sütiket használ (nem az ehető fajtát).

Amennyiben szeretnéd tovább használni az oldalunkat kérjük kattints ide: