Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Jajj KULLANCS!!! Mit csináljak?
A kullancs talán a legközismertebb "rovarok" egyike, amelyet tévhitek öveznek.
Gravel túra a Velencei tó körül.
  Egy szuper 70 km-es karika a térségben.
Képriport a Budai-hegység MTB kerékpáros körtúráról
  Egy vagány útvonalon fedeztem fel a Buda környéki hegyeket.
Kerékpárlánc waxolása 3. rész
  Hogyan kell bánni a waxolt lánccal.
Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
prev
next

jog

2009-ben a törvényhozók újerdőtörvényt készítettek, mely július 10-én hatályba lépet. Miként hat ez az erdei kerékpártúrára? A továbbiakban ez kiderül.

Az új törvény kiadásának okai:

jog

2009-ben a törvényhozók újerdőtörvényt készítettek, mely július 10-én hatályba lépet. Miként hat ez az erdei kerékpártúrára? A továbbiakban ez kiderül.

Az új törvény kiadásának okai:

  • Arányaiban a törvény szövege oly mértékben változik, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium álláspontja szerint új törvényi keretet igényel.
  • A tulajdonviszonyok változásának folyamata nagyrészt lezárult, kialakult a magán-erdőgazdálkodói réteg;
  • Az erdészeti szakigazgatás a teljesítő képessége a megváltozott körülmények következtében a határaihoz érkezett;
  • Megszűnt az erdőfenntartási járulék, 2010-től megszűnik az erdőfelújítás hagyományos támogatása;
  • Az új uniós és nemzeti támogatási rendszer új szabályozási kereteket igényel;
  • A jelenlegi szabályozás és eljárásrend pontosításra, egyszerűsítésre szorul;
  • Az erdővédelem területén az állami szerepvállalást erősíteni kell;

Az erdei kerékpározásra vonatkozójogállás nem változott az előző törvényhez képest. Azalábbiakban elolvashatod a törvény ez irányú rendelkezéseit.Kiemeltem a kerékpározásra vonatkozó részeket.

 

2009.évi XXXVII. törvény

az erdőről,az erdővédelmérőlés az erdőgazdálkodásról

Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása,védőhatása és termékei (hozamai) biztosítása érdekébenszükséges az erdő szakszerűkezelése és a károsító hatásoktól, a túlzotthasználattól és igénybevételtől való megóvása, az élettelenkörnyezet, a mikroorganizmusok, a gomba-, növény- és állatvilágsokféleségének, az erdei életközösség dinamikus éstermészetes egységének megőrzése. Az erdőfenntartása, gyarapítása és védelme az egész társadalomérdeke, az erdő fenntartójaáltal biztosított közérdekűszolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdővelcsak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehetgazdálkodni. Mindezekre figyelemmel az Országgyűlés a következőtörvényt alkotja:

...

IX.Fejezet

AZ ERDŐ SZÁLLÍTÁSCÉLJÁRA TÖRTÉNŐIGÉNYBEVÉTELE, ILLETVE

AZ ERDŐ LÁTOGATÁSA

Az erdőlátogatása

91.§ (1) Az erdőben - annak rendeltetésétől függetlenül - üdülés,sportolás és kirándulás céljából gyalogosan bárki

sajátfelelősségére ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrniköteles, kivéve, ha

a)más jogszabály aztkorlátozza, vagy

b)az arra jogosult alátogatás korlátozását az e törvényben foglaltak alapjánelrendelte.

(2)Aki erdőben nem erdőgazdálkodással összefüggőtevékenységcéljából tartózkodik, az e törvény

alkalmazásábanaz erdőlátogatója.

(3)Az erdőgazdálkodó ésaz erdőtulajdonosaaz erdőlátogatójátóla látogatásért díjat nem kérhet,azonban

jogosulta ténylegesen felmerült kárának és költségének megtérítésére.

(4)Az erdőlátogatója

a)az erdeiéletközösségben, az erdőtalajában és azerdészeti létesítményekben kárt nem okozhat,

b)az ott tartózkodókpihenését, valamint a rendeltetésszerűerdőgazdálkodásitevékenységet indokolatlanul nem

zavarhatja.

(5)Üdülési, sportolási, illetőlegkirándulási célból - a kijelölt út kivételével - gyalogosansem vehetőigénybe

a)az erdősítés területe, amíg a rajtalévőfaállomány a két méter átlagos magasságot el nem éri;

b)az erdőrezervátum magterülete.

92.§ (1) Az erdőben lovagolni, illetőlegjárművelközlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.

(2)erdőben lovaglásra, valamint járműközlekedésreutat az erdőgazdálkodó javaslata alapján vagy harmadik fél

kezdeményezéseesetén az erdőgazdálkodó egyetértésével az erdészeti hatóságjelöl ki.

(3)Az erdészeti hatóság a kijelölést az út műszakitulajdonságaihoz igazodva egyes járműfajtákra korlátozhatja.

(4)Az erdőben lovaglásra, valamint járműközlekedésre kijelöltutat mindenki saját felelősségére veheti igénybe.

(5)Amennyiben lovagló- és kerékpárút kijelölésére sor kerül,állami erdőben a közérdek fokozott érvényesülése

érdekébentörekedni kell a regionálisan is összefüggőerdei lovagló és kerékpáros útvonal hálózatkijelölésére.

93.§ (1) Az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad azerdőben:

a)huszonnégy órát meghaladóan üdülési, illetőleg sportolásicélból tartózkodni, táborozni, továbbá sátrat felverni;

b)turistaútvonalat kijelölni és létesíteni;

c)turisztikai berendezést, létesítményt építeni ésfenntartani;

d)ideiglenes árusítóhelyet üzemeltetni;

e)e törvényben külön nem nevesített sportversenyt rendezni.

(2)erdőben lovas és technikai sportversenyt rendezni csak azerdőgazdálkodó hozzájárulásával és az erdészeti

hatóságengedélyével lehet.

(3)Az erdőgazdálkodó köteles az erdőgazdálkodási tevékenységesorán megrongálódott jogszerűen kialakított

turistautat,turisztikai berendezést, létesítményt haladéktalanul az eredetiállapotában helyreállítani, illetve

rendeltetésszerűhasználatra alkalmassá tenni.

(4)Nem állami feladat végrehajtásával összefüggőenaz erdőben jelet, mérő-,vagy gyűjtőeszköztelhelyezni,

valamintaz erdei életközösségből, az erdőtalajából mintát venni - ha jogszabály eltérően nemrendelkezik - csak az

erdőgazdálkodóírásos hozzájárulásával lehet.

(5)Az erdőben kutatási, felmérési tevékenységet végzőszemély köteles e tevékenységét az erdőgazdálkodónak

bejelenteni.

(6)Turista útvonalat jól láthatóan, az e törvény végrehajtásárakiadott jogszabály szerint jelzéssel kell megjelölni,

ésnyilván kell tartani.

94.§ (1) Az erdőgazdálkodó átmenetileg korlátozhatja ésfeltételhez kötheti az erdőegyes részeinek látogatását,

amennyibenaz ott-tartózkodás

a)életet vagy testi épséget veszélyezteti, vagy

b)az egyes erdőgazdálkodási munkák végzését veszélyeztetivagy akadályozza.

(2)A vadászat időtartamára a vadászatra jogosult az erdőgazdálkodóhozzájárulásával átmenetileg korlátozhatja az

erdőegyes részeinek a látogatását.

95.§ (1) Az erdőgazdálkodó a turista-, lovagló- vagy ajárműközlekedésre kijelölt utat érintőkorlátozást köteles

mindenalkalommal az erdészeti hatóságnak előzetesen bejelenteni.

(2)Az erdőgazdálkodó mentesül az (1) bekezdés szerintikötelezettség alól, ha a korlátozás azonnali elrendelésére

azéletet vagy testi épséget közvetlenül veszélyeztetőállapot megszüntetésének érdekében kerül sor. Ha akorlátozás

időtartamaa 24 órát meghaladja, azt az erdészeti hatóságnak haladéktalanulbe kell jelenteni.

(3)Az (1) bekezdéstől eltérő egyébesetben az erdő egyesrészei látogatásának korlátozását akkor köteles az

erdőgazdálkodóelőzetesen bejelenteni az erdészeti hatóságnak, ha annaktervezett időtartama az egy hónapot

meghaladja.

(4)A bejelentéshez mellékelni kell a korlátozással érintettterületet ábrázoló erdészeti nyilvántartási térképet és a

látogatáskorlátozásának indokát, illetve feltételhez kötésének módjátés idejét.

(5)A korlátozás időtartama a 6 hónapot nem haladhatja meg.

(6)A két hónapon belüli ismételt korlátozást, annak időtartamátólfüggetlenül, előzetesen be kell jelenteni az

erdészetihatóságnak.

(7)Az erdészeti hatóság a látogatás korlátozásának indokoltságátfelülvizsgálhatja, és kötelezheti az

erdőgazdálkodóta törvényben foglalt előírások betartására, illetve az általaelrendelt korlátozás megszüntetésére.

96.§ Az erdő látogatásánakkorlátozását a helyben szokásos módon kell kihirdetni, valamintfigyelmeztető táblák

kihelyezésévelgondoskodni kell a megfelelőtájékoztatásról.

...

Összességében mint olvashatjátok azúj törvénynek nem a kerékpárosok szabadságának csökkentése a célja. Előző törvényben a kerékpár mint közlekedési eszköznév szerint meg volt említve. Ebben már nincs. Tehát ha úgykerékpározunk erdeinkben ahogy eddig. is tettük (akár kijelöltút, akár nem) valószínűleg senkinek az érdekeit nem sértjük.

Tehát bringázzunk a hegyekben ésszel!Hiszen ott vendégek vagyunk. Az erdőben ne feledjük a gyalogosturistáké az elsőbbség!

Forrás:

2006-os erdőtörvény

1996-os erdőtörvény

Dr. Nagy Dániel a FAGOSZ 36. Faipari és Fakereskedelmi Konferencián bemutatott előadása.