Magazin - Műhely
Írta: Bringadoki
2017. november 08. szerda, 06:02

ShimanoApolas00Íme a minimum, amit mindenkinek el kell tudnia végezni.

 

 

Ha karbantartásról esik szó, sokaknak egy komplett kerékpárműhely jut az eszébe rengeteg szerszámmal, és hatalmas szaktudással. Az igazság az, hogy van egy alap karbantartási művelet, amit minden bringásnak ismernie kell(ene) a defekt javítás mellett. Ez pedig nem más, mint a kerékpár tisztítása és kenése.

 

Most lehet, hogy sokan mosolyognak, pedig a bringa alkatrészeinek élettartamának növelése szempontjából igen fontos. Hiszen bringázás közben por gyűlik fel szeretett kétkerekűnkön, amely tulajdonságából adódóan remek csiszolóanyag. Az alkatrészekre és azokba bele ülve koptatja azokat, ezzel csökkentve élettartamukat. takarítás közben tehát akarva - nem akarva nézzük végig az egész gépet így észreveszünk minden rendellenes dolgot rajta. Ezeket, ha akarjuk megjavíthatjuk magunk, vagy beugrunk kedvenc kerékpárboltunkba és ott szakavatott kezek megoldják azt.

 

Cikkünkben leteszteltük a Shimano kerékpár ápoló család termékeit, így amellett, hogy képet kapsz pontokban erről az alapvető munkafolyamatról, megismerkedhetsz a nagy S által fejlesztett kenő és ápolóanyagokkal is.

 

ShimanoApolas01

Shimano kerékpárápoló család

 

1. Szennyeződések fellazítása
Első körben a bringára rárakódott port és sarat kell fellazítani. (Ez a művelet akár ki is hagyható, ha nem túl retkes a bringánk.) Erre tökéletes lehet egy szórófejes flakonba töltött víz, vagy ha más nincs kéznél egy vödör víz és egy darab rogy.

 

Szükséges eszközök:

  • vödör vagy szórófejes flakon
  • víz
  • rongy

 

Ha ezzel megvagy, akkor takarítsd meg a láncodat.

 

2. A lánc takarítása
Első körben egy tiszta ronggyal töröld körbe a láncot, a hajtómű fogaskerekeit, a váltó görgőket és a fogaskeréksort. Így el tudod távolítani az olajsarat ezekről az alkatrészekről. Majd célszerű zsírtalanítóval lekezelni és letörölni.

 

ShimanoApolas05

Ez egy elég piszkos művelet. Ha lehet húzz gumikesztyűt! (Ne úgy mint én...)

 

ShimanoApolas02   

Shimano Degreaser zsírtalanító


A terméket két szórófejjel kapod meg, amely sem a fém, sem a gumi felületeket nem rongálja így tökéletes biztonsággal alkalmazható a kerékpáron összeszerelt állapotban is. A termék rendkívül folyékony, így mindenképp rakj a bringa alá egy nagy darab kartonlapot vagy egyéb dolgot, amelyre nyugodtan lecsöpöghet a felesleges dzsuva. (Ha lakásod fürdőszobájában szerelsz ezzel a családi békét is megőrzöd.)

 

A Degreaser egy szempillantás alatt behatolt a lánc legeldugottabb részébe is és szinte azonnal feloldotta a zsíros szennyeződéseket, melyet egy tiszta ronggyal könnyedén el lehetett takarítani.

 

125 és 200 ml-es spray és 1 l-es flakonos kiszerelésben érhető el. A 200 ml-es spray ára 2630 Ft.

 

 

Szükséges eszközök:

  • Shimano Degreaser
  • rongy

 

Miután ezzel megvagyunk, hagyjuk egy kicsit pihenni a láncot és fejezzük be a kerékpár egyéb részeinek az ápolását.

 

3. A kerékpár letakarítása
Ehhez a művelethez valamilyen felületaktív anyagot célszerű használni. Ezek az anyagok növelik a víz nedvesítő képességét, illetve elősegítik a zsírok és egyéb víztaszító anyagok oldását.

 

ShimanoApolas12   

Shimano Bike Wash sampon

 


Bike Wash egy ilyen anyag. A hatékonysága engem is meglepett. Nem kellett belőle túl sokat fújni a vázra és a poros - illetve az enyhén saras kerékpárokat is könnyen le lehet vele takarítani. Szerencsére nyugodtan alkalmazható mind a fém, mind a gumi felületek közelében. Nem kell attól tartani, hogy kárt okoz bennük.

 

Használata pofonegyszerű: fújd rá a vázra, majd egy tiszta ronggyal töröld le. (Majd ismételd meg a műveletet, ha muszáj.)

 

125 és 200 ml-es spray és 1 l-es flakonos kiszerelésben érhető el. A 125 ml-es spray ára 1990 Ft.

 

Szükséges eszközök:

  • Shimano Bike Wash
  • rongy

 

ShimanoApolas06

Gondolom felismerhető a megtakarított oldal

 

A Shimano Bike Wash foltmentesen szárad, így ezzel le is tudhatjuk a kerékpár mosását, hacsak nem akarjuk, hogy úgy csillogjon-villogjon a bringánk, mint új korában.

 

4. A kerékpár festésének ápolása


ShimanoApolas07

Ezután a művelet után szépen csillogni fog a bringa fényezése

 

 ShimanoApolas04  

Shimano Bike Polish



A neve azonban kicsit félrevezető. Ez ugyanis nem igazán polírozásra való. Ellenben a benne lévő anyagok a festett felületeket fényesebbé teszik. Mondhatni visszakapja kerékpárunk újkori színét. Ezentúl szennyezés és víztaszító tulajdonsága révén óvja kerékpárunkat a por és az eső káros tulajdonságaitól. Csak fújd rá a bringádra és egy ronggyal töröld át. Ennyire egyszerű a használata. (Azaz mégse, sajnos a Shimano Bike Wash és – Polish csomagolása szinte teljesen megegyezik, csak az elnevezésében térnek el. Jobb lenne, ha valami egyéb, pl. színben történő eltérés is lenne a csomagolások között a könnyebb felismerhetőség végett.)

 

125 és 200 ml-es spray kiszerelésben érhető el. A 125 ml-es spray ára 2170 Ft.

 

Szükséges eszközök:

  • Shimano Bike Polish
  • rongy

 

Miután ezekkel a műveletekkel végeztünk ideje visszatérni a lánchoz.

 

5. A lánc kenése

Miután a 2. pont leírása alapján megtakarítottuk a láncot ideje újrakenni azt. Mielőtt azonban neki esnénk töröljük át ismét egy ronggyal. Amíg ezt a műveltet elvégzed, mesélek neked a láncolajokról.

 

ShimanoApolas08

Olajozzunk meg minden egyegy görgőt.

 

Alapvetően két típusú láncolajat használunk a kerékpározás közben. Az egyik az úgynevezett száraz körülmények között használt olaj, a másik a nedves körülmények között használatos olaj.

 

Értelem szerűen az elsőt száraz, meleg időjárásra fejlesztették ki. Az ilyen típusú olajok megőrzik kenőképességüket melegebb időben is, illetve kevésbé vonzzák a port. A másik típus nedves, párás időjárási körülmények között használható. Kevésbé mossa ki az eső a láncból, illetve hűvösebb időben is eléggé folyékony marad, hogy eljusson a lánc legkisebb részeihez és kifejtse jótékony (kenő, korróziógátló) hatását.

 

ShimanoApolas09

Az olajzó flakon vége segíti a könnyű adagolást

 

 ShimanoApolas03  

Shimano PTFE Lube és Wet Lube láncolajok



Az előbbi a száraz, az utóbbi a nedves körülményekre fejlesztett kenőanyag. Használata közben nagyon tetszett, az olajozó feje, amely megakadályozta, hogy egyszerre túl sok olaj kerüljön (feleslegesen) a láncra.

 

Miután beolajoztuk a láncot, forgassuk a hajtókart jó párszor körbe, hogy az olaj eljusson láncunk minden részéhez, majd ne felejtsük el egy ronggyal a maradékot a lánc külsejéről letörölni, ezzel is akadályozva a por megtapadását. (Meg nem is a lánc külsejét kell kenni.)

 

Mindkét olaj 100 ml-es flakonban kapható 1990 Ft-os áron.

 

Szükséges eszközök:

  • Shimano PTFE Lube és Wet Lube láncolajok
  • rongy

 

Sajnos a hosszú távú teszt még folyamatban. Jelenleg mindkét típusú olajjal kb. 100-100 km-t tekertem. Így hatalmas következtetéseket nem tudok levonni. A kezdő benyomások mindenesetre pozitívak.

 

+1 Láncnyúlás
Egy szerszám beszerzését ajánlom mindenkinek. Nem is szerszám, hanem egy mérőeszköz. A láncnyúlás-mérő szerszám egyszerű szerkezet, amelyet pofonegyszerű használni. Berakod a láncba, ha nem esik bele, akkor jó. Ha félig belemegy azonnal irány a kedvenc boltod. Jó eséllyel csak láncot kell cserélned és megúszod a méregdrága sor, esetleg hajtókar cseréjét. Ha beleesik, akkor csere érett a lánc és a fogaskerék sorod, ha sokáig így használod nem csak a váltásod lesz pontatlan, esetleg nem tudsz minden lánckereket használni, hanem a hajtókar fogai is erőteljes kopásnak indulnak.

 

A Shimano láncnyúlásmérő ára: 7690 Ft.

 

ShimanoApolas10

A lánc nem nyúlott

 

ShimanoApolas11

Itt már nem elég a láncot, valószínűleg hátul a fogaskeréksort is cserélni kell.

 

Összességében egy olyan termékcsaládot próbáltam, amelynek neve garancia a minőségre. Ha rutintalan vagy, nincs kedved kísérletezgetni, vagy nem is vonz a szerelés, akkor ne keress tovább, válaszd ezt. Nekünk is bevált.

 

A shimano ápolóanyakokat keresd kedvenc kerékpárboltodban!

 

Hozzászólások:
 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.

 

 

Rejtett menü tájegységek

Hidden banner

Rejtett menü szállások

Rejtett menü

Az oldalunk sütiket használ (nem az ehető fajtát).

Amennyiben szeretnéd tovább használni az oldalunkat kérjük kattints ide: