Magazin - Hírek
Írta: MTI
2017. október 05. csütörtök, 06:17

web vsz img 3577Együttműködési megállapodást kötött az NFM és a Magyar Kerékpárosklub

 

{greklamn

 

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a fenntartható közlekedési módok terjedése, a kerékpározás feltételeinek és a közlekedési kultúra országos javítása, valamint a kerékpárral rendszeresen közlekedők számának bővítése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Kerékpárosklub szerdán Budapesten.

 

Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta: együttműködnek többek között a kerékpározást népszerűsítő kampányok szervezésében, tavasszal újraindítják a kerékpárral a munkába járást ösztönző, a Bringázz a munkába! (Bam!) kampányt is, amelyben évente kétszer - tavasszal és ősszel - 8-10 ezer ember vesz részt.

 

Kiemelte, a kerékpáros balesetek száma még mindig magas Magyarországon a fejlett európai kerékpáros kultúrákhoz képest, ezért csökkentésük érdekében felülvizsgálják a KRESZ-t is. A legtöbb baleset vidéken, kivilágítatlan szakaszokon, településeken fordul elő - tette hozzá.

 

Arról is beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat a jelenlegi becsült 2-3 százalékról 10 százalékra szeretné növelni 2030-ra Budapesten a kerékpározás részarányát.

 

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke hozzátette, Magyarországon 7 millió kerékpár van, egy tavaszi kutatás szerint a rendszeres kerékpárhasználók aránya országosan 24 százalék, Budapesten 7 százalék, a belvárosban pedig 10 százalék.

 

Hangsúlyozta, a kerékpáros közlekedésre jellemző adathiány csökkentése érdekében megosztják egymással kutatási eredményeiket, felméréseiket, valamint közösen készítenek baleseti elemzéseket is.

 

A Magyar Kerékpárosklub kétévente országos kutatást végezne a kerékpározási szokásokról, attitűdökről, és ellenőrizné a Nemzeti kerékpáros stratégia sikerességét - közölte.

 

 

Forrás:MTI

Fotó:Vargosz / Magyar Kerékpárosklub

 

Akit érdekel a megállapodás pontos szövege ITT elolvashatja!

 

Hozzászólások:
 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.

 

 

Rejtett menü tájegységek

Hidden banner

Rejtett menü szállások

Rejtett menü

Az oldalunk sütiket használ (nem az ehető fajtát).

Amennyiben szeretnéd tovább használni az oldalunkat kérjük kattints ide: